Fenntartható Európa?

Az Európai Unió szerepe az ENSZ 2030-ra kitűzött Fenntartható Fejlődési Céljainak megvalósításában

2015 szeptemberében az ENSZ Közgyűlés elfogadta a fenntartható fejlődés 2030-ra kitűzött menetrendjét, amely 17 Fenntartható Fejlődési Célt (angolul: Sustainable Development Goals, SDG) tartalmaz. Az SDG-célok, vagy az „Agenda 2030”, ahogy azt gyakran nevezik, a nemzetközi közösség ambiciózus erőfeszítése annak biztosítására, hogy „senki sem maradhat hátra” a mindenki számára a fenntartható fejlődési célok eléréséért vívott küzdelem során.
Az Agenda 17 fenntartható fejlődési célt, ezen belül 169 elérendő célkitűzést tartalmaz, köztük a szegénység és az éhség felszámolását, az egyenlőség elősegítését és az éghajlatváltozás elleni harcot, valamint a béke és az igazságosság megteremtését. Míg a 2015-re kitűzött korábbi millenniumi fejlődési célok (MDG) elsődlegesen a szegénység csökkentését és az elsődlegesen az alacsony és közepes jövedelmű országokkal kapcsolatos előrehaladást részesítették előnyben, a 17 SDG-cél egyetemes, és minden jövedelmi szintű országra kiterjedő programterv.

Az Európai Unió (EU) elkötelezte magát a fenntartható fejlődési célok végrehajtása mellett mind belső, mind külpolitikájában. Az SDG-k az Európai Bizottság mind a 6 prioritása szempontjából fontos szerephez jutnak. A 2030-as menetrend 2015-ös elfogadása óta az EU jelentős előrelépést tett a fenntartható fejlődési célok megvalósítása terén, és továbbra is növeli ezirányú erőfeszítéseit. Az EU megkezdte az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, éghajlati szempontból semleges, erőforrás-hatékony és körforgásos gazdaságra való áttérést, amely együtt jár a fokozott biztonsággal, jóléttel, egyenlőséggel és befogadással. Az Európai Fejlesztési Konszenzus révén az EU összehangolta a nemzetközi együttműködési és fejlesztési politika megközelítését a 2030-ig tartó napirenddel is, cselekvésének középpontjába helyezve a fenntartható fejlődési célokat és az éghajlatváltozásról szóló Párizsi Megállapodást. A 2030-ig tartó napirend végrehajtását hatékonyan támogatja az olyan megalapozott politikák kidolgozása, amelyek a kezdetektől fogva figyelembe veszik a fejlődő országokra gyakorolt esetleges hatásokat. Ezért kulcsfontosságú a szakpolitikák közötti szinergiák előmozdítása az inkoherenciák minimalizálása érdekében.

Hogyan jelennek meg az SDG-k az uniós jogalkotásban?

Az első kérdés, amit érdemes megvizsgálni akkor, amikor az Európai Unió egyes szakterületeken betöltött szerepét vizsgáljuk – mint ahogy tesszük ezt jelenleg a fenntartható fejlődés viszonylatában- az Európai Unió alapítószerződéseiben lefektetett hatáskörök kérdése. Azért különösen fontos, hogy említést tegyünk az Európai Unió szintjén ezekről a hatásköri kérdésekről, mert az ENSZ keretében kitűzött célok alapvetően olyan, a nemzetközi jog szintjén megfogalmazott célok, melyekkel kapcsolatban elvárás, hogy azok állami szinten kerüljenek végrehajtásra. 

Az Európai Unió egy nagyon sajátos entitást képez, hiszen az EU az alapító szerződéseiben meghatározott egyes tárgykörökben „kvázi államként” viselkedik (ilyennek tekinthető többek között a kereskedelempolitika, vagy akár az egységes vámpolitika területe). Az Európai Unió az alapítószerződések alapján különböző hatáskörök mentén épül fel, így beszélhetünk tagállami, uniós és megosztott hatáskörökről. A Fenntartható Fejlődési Célokat áttekintve több olyan célt, és számos olyan célkitűzést találunk, amely a felszínre hozza az imént említett hatásköri problémát. Egyfelől a nemzetközi jog oldaláról érkezik egy elvárás az egyes célok teljesítése irányában (még akkor is, ha az ENSZ Közgyűlés az SDG-k közgyűlési határozatban történő elfogadásával megfosztotta azt bárminemű jogi kötőerő fennálltától), másik oldalról azonban az európai unió jogrendszerének szemüvegén keresztül vizsgálva az egyes célok és célkitűzések megvalósításához szükséges lépéseket az látható, hogy ezen hatáskörök egy része tartozik csak kizárólagos uniós hatáskörbe, maradékuk pedig tagállami hatáskörként szerepel. Ha a fenntartható fejlődés jól ismert háromdimenziós modelljét (környezet, társadalom, gazdaság) vizsgáljuk, azt láthatjuk, hogy míg a környezeti aspektusokat tekintve némiképp nagyobb mozgástérrel rendelkezik az Unió, addig például a szociális téren az alapító szerződések értelmében lényegében maradéktalanul tagállami hatáskörök dominálnak, így tehát 27 egymástól majdhogynem teljesen független és össze nem hangolt szakpolitikák összessége tapasztalható.

Mi a kapcsolat a Von der Leyen – Bizottság programja és az SDG-k között?

A Von der Leyen-Bizottság a 2019-2024-es időszakra 6 kiemelt pontból álló prioritás listát alkotott, melyben egyaránt hangsúlyt fektetett a környezetvédelmi, gazdasági, fejlesztéspolitikai, társadalmi, együttműködési kérdésekre, valamint a demokrácia biztosítására. Érdekes szempont annak kérdése, hogy a Bizottság a korábbiakban említett korlátokat figyelembe véve lehetőségeihez mérten milyen mértékben törekedett az fenntarthatósági keretrendszer implementálására bizottsági programjának kialakításakor, illetve, hogy mennyiben beszélhetünk parttalan, túlzottan ambiciózus, politikai realitásoktól elrugaszkodott cselekvési tervről.

Fontos kiemelni egy olyan átfogó stratégia hiányát, amely minden dimenzióban hozzásegítené a Bizottságot, illetve magát az Európai Uniót a Fenntartható Fejlődési Célok minél szélesebb körű implementálásához. Annak ellenére, hogy mostanra több mint 5 éve annak, hogy az EU elkötelezte magát a fenntartható fejlődési célok megvalósítása iránt, még mindig nem született a területen egy átfogó, mindenre kiterjedő stratégiai koncepció. Olyan stratégiára van szükség, amely egyértelmű és mérhető célokkal rendelkezik, hogy legyen egy képünk arról, hogy hol is tartunk, és miképpen szeretnénk nyomon követni az előre haladásunkat e téren. Ez egy olyan cél, melyet az európai civil szféra 2015 óta hangoztat. Ideális esetben fontos lenne, hogy ezen átfogó megvalósítási terv a legmagasabb politikai szintre kerüljön, így jelen esetben a Bizottság elnökéének felügyelete alatt álljon.  Egyelőre ugyanis az SDG-k megvalósításának egyedüliként tárgyalt átfogó koncepciója az Európai Szemeszter, és még nem tűnik egészen világosnak, hogy miként is fog összeállni ez a konstrukció. Ennek a portfóliónak a Bizottság elnöke kezében történő összpontosulása vélhetően egy sokkal jobb szakpolitikai koordinációt és nyomonkövetési mechanizmust eredményezne. Továbbá, egy ilyen stratégiának kiemelten kellene foglalkoznia az egyes EU-s intézmények szerepével a megvalósítási folyamat során, különös tekintettel az Európai Parlamentre, akiről tudjuk, hogy a fenntarthatósági szakpolitikák implementálásában kulcsfontosságú szereplő.

Másodsorban fontos hangsúlyozni az Európai Szemeszter mechanizmusát. Annak ellenére, hogy az Európai Szemeszter mechanizmusa még nem egészen letisztult, nagy potenciállal rendelkezik, hiszen az EU és a nemzeti szint közötti kapocsként szolgál. Az „Európai Szemeszter” 2010-ben jött létre, és bár ez egy nagyon technikai folyamat, részletekbe bocsátkozás nélkül annyit érdemes megjegyezni, hogy ez a mechanizmus alapvetően a különböző tagállamok gazdaságpolitikájának és költségvetési terveinek összehangolásához nyújt segítséget. Az éves ciklusokra lebontott keretrendszer országspecifikus ajánlásokat kínál az éppen megvitatásra kerülő szakpolitikai ágazatoktól függően. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a fenntartható fejlődési célok átültetésének központi szereplői valójában a tagállamok és jelenleg számos erre irányuló diskurzus tanúi lehetünk úgy nemzetközi mint tagállami szinten.

Érdemes külön kitérőt tenni az Európai Zöld Megállapodásra is, mely az Európai Bizottság 2019 decemberében bemutatott programja, mely többek között az erőforrások hatékony felhasználásának elősegítését, a tiszta, körforgásos gazdaságra való átállást, a biológiai sokféleség helyreállítását és a környezetszennyezés mértékének csökkentését tűzte ki célul.

Az Európai Zöld Megállapodás egy igen ambiciózus programterv, különösen az előző Bizottság fenntarthatósági tevékenységével összevetve, a társadalmi és környezeti relációkat tekintve. De átfogó szakpolitikai tervezés nélkül ez a terv sem lesz képes választ kínálni a legégetőbb fenntarthatósági kihívásokra. Mivel itt is egy cselekvési tervről beszélhetünk, valójában az abban rejlő tartalom az, ami igazán számít. Amire ezen a területen igazán érdemes hangsúlyt fektetni, az a szakpolitikák közötti koherencia kérdése. Ahogyan azt már említettük, az SDG-k három dimenziót, a környezeti, társadalmi és gazdasági aspektusokat is lefedik, ám az Európai Zöld Megállapodásban megjelenő számos elképzelés a valóságban éppen, hogy ellentmond a fenntarthatósági keretrendszernek, amikor elkülönítve kezeli ezeket a dimenziókat ahelyett, hogy kihasználná azok egymásra hatásának lehetőségeit. 

Hogyan járul hozzá az Európai Parlament a fenntartható fejlődési célok uniós implementálásához?

Ebben a kérdéskörben két dolgot érdemes hangsúlyozni: 

Egyfelől az Európai Parlament társjogalkotó státuszát, hiszen egy európai jogszabály javaslat nem születhet meg az EP jóváhagyása nélkül. Az EP egyre hatékonyabban és erősebben érvényesíti – különösen a környezetvédelem területén – a tanácsinál jóval progresszívebb nézőpontjait és prioritásait és mint ilyen az EP az intézményközi tárgyalások során sokat tud „zöldíteni” az egyes előterjesztéseken. 

A másik eszköz az EP kezében a politikai lobbyerő, mellyel az EP-ben közvetlen választás eredményként bekerülő európai parlamenti képviselők élhetnek. Az Európai Parlament hangja egyre erőteljesebb és egyre bátrabban érvényesül. Az EP többek között elfogadhat saját kezdeményezésű jelentéseket, ezzel épp a fenntartható fejlődési célok vonatkozásában több alkalommal is élt, ezáltal pedig felhívhatja a Bizottságot, hogy az az adott területen álljon elő meghatározott prioritással rendelkező jogszabályjavaslatokkal. 

Milyen szerep hárul a civil szféra képviselőire?

Ez egy nehéz és összetett kérdés. A civil szféra politikai döntéshozatalban betöltött fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, úgy tagállami, mint európai uniós szinten egyaránt. Szinte minden relációban találhatunk remek szervezeteket, akik fáradhatatlan munkájának sokat köszönhetünk.

A civil társadalom európai uniós döntéshozatalba történő bevonása nem újkeletű jelenség. Az SDG-k relációjában ezen a téren számos előrelépés történt, az egyik legkiemelkedőbb ezen a téren az ún. Multi-Stakeholder Platform, röviden MSP létrejötte volt 2018-ban. A platform abból a célból jött létre, hogy segítséget nyújtson a Bizottság számára a fenntartható fejlődési célok implementálása során. A platformon számos civil szervezet képviseltette magát, vezetésével pedig Frans Tommermans-t, az Európai Bizottság első alelnökét bízták meg, aki azóta is meghatározó szereplője az európai döntéshozatalnak. A platform célja elsődlegesen az SDG-k gyakorlati megvalósulása terén publikált ajánlások közzététele volt, és bár a civil szféra bevonása szempontjából nagyon nagy jelentősége volt, mégsem teremtette meg a valós lehetőséget arra, hogy valódi indikátorokon keresztül vizsgálja az SDG-k gyakorlati megvalósulását. Márpedig az indikátorok igen komoly szerepet játszanak annak nyomon követésében, hogy valódi előrehaladás történhessen a fenntarthatósági célok gyakorlati átültetése során, valamint abban is, hogy megértsük, hogy milyen módon is mérjük ezt az előrehaladást. A platform tevékenysége ezen felül nem került bevonásra az ENSZ Magasszintű Politikai Fórumának tevékenységébe, amely viszont – az ENSZ irányából megközelítve a kérdést, egy igen komoly szereplő az SDG-k implementálásának megvalósítása terén, hiszen ez az a fórum, ahol a világ országai, az EU tagországokat túlmenően beszámolnak a területen elért eredményeikről.

Az MSP 2018-as megalakulásával egyidőben az EU az ENSZ Magasszintű Politikai Fórumán is prezentálta a fenntartható fejlődési célok megvalósulása irányába tett lépéseit. Sajnálatos módon azonban az MSP tevékenységét 2019 végével megszüntették. Érdekes módon a hivatalos ok erre az arra való hivatkozás volt, miszerint a platform elérte a célját. Ez, ha belegondolunk igencsak különös, hiszen az SDG-k 2030-as céldátumáig még vissza van 10 év, különös tekintettel arra, hogy 2020-szal a Cselekvés Évtizede is kezdetét vette.

Az azóta eltelt időben nincs tudomásunk új, alternatív platform létrejöttéről, a civilszféra ezirányú nyomása ellenére sem. Ennek ellenére nagyon fontos, hogy az európai unió polgárainak lehetősége legyen véleményük kifejezésére, ezáltal egy demokratikus és többoldalról érkező véleményeket becsatornázó folyamat induljon el a fenntartható fejlődést érintő minden területen.

Mi a fiatalok szerepe a fenntartható fejlődési célok megvalósításában?

Ebben a relációban különösen fontos kiemelni az ifjúsági szervezetek szerepét, hiszen hihetetlenül fontos szereplői a témában folyó eszmecserének. Erősebb, rendszeresebb és jobban strukturált bevonásukra lenne szükség a fenntarthatóságról folytatott viták során. Az az elképzelhetetlen mértékű környezeti és biodiverzitást súlytó károsodási folyamat, amely felé jelenleg tartunk legnagyobb mértékben éppen a fiatalok, azaz a mi generációnkra lesz hatással. Szükségünk van arra, hogy az EU ezt felismerje és kezelje azáltal, hogy teret ad a fiatalabb generációnak, hogy hangot adjanak félelmeiknek. Célul kell kitűzni, hogy a fiatalok bevonása ne kivétellé, hanem éltalános normává váljon. Arra kell törekedni, hogy erősítsük ezeket a hangokat, és ne csupán azokét a fiatalokét, akik adott esetben egyébként is aktívak lennének, vagy azokét akik már egyébként is különböző szervezetben tevékenykednek, hanem azokat is megszólítsuk, akik nem rendelkeznek olyan mélyreható tudással az EU-ban zajló folyamatokról, mégis szeretnének aktívabb szerepet játszani, de erre még nem adatott meg a lehetőség számukra.  Megszámlálhatatlan lehetőség kínálkozik arra, hogy a fiatalok generációja is hallassa a hangját, csak meg kell találni azokat. Az érdekérvényesítés tipikusan az egyik ilyen eszköz, ráadásul igen hatékony. Csak mernünk kell kiállni azok mellett a célok mellett, amelyek igazán fontosak számunkra.

dr. Bartuszek Lilla Judit